Minden nehézség egyben lehetőség is valami újra!
Bátor és Gideon történetének karantén alatti monitorra vetése előtt huszonévesen írtam utoljára kedvtelésből, szenvedéllyel - méghozzá dalszövegeket. Volt egy baráti zenekarunk, ahol a gitározva dalolás mellett ez a feladat hárult rám. Emlékszem, mindig péntek este, némi alkohol elfogyasztása után ment a legjobban. Sokszor hajnalig ébren voltam a gitárt pengetve, anélkül, hogy akár csak a wc-re kimentem volna, nehogy elszálljon az ihlet!
Pár év útkeresés után az edzősködésben találtam meg a hivatásomat. Kezdetben egy régi kocsma üresen álló épületét béreltem ki a kiscsoportos sportfoglalkozásokra. Ez nagyon különleges történet, majd egyszer elmesélem!
Aztán jött ez a galád vírus, így fel kellett függeszteni az edzéseket. Mivel eddigre már nagyon hiányzott az alkotás öröme, úgy döntöttem, hogy itt a remek alkalom erre újra időt szánni.
Bátor és Gideon karaktere, valamint barátságuk kezdetének története már korábban megszületett a fejemben. Kismaroson, a Duna partján tologattam a babakocsiban alvó kisfiamat. Éppen azon gondolkodtam, hogy kevés olyan, mai nyelven írt hosszabb mese van manapság, amit szívesen olvasnék majd neki, amikor nagyobb lesz. Akkor jött a szikra: hát miért ne írhatnék én mesét, ha úgyis hiányzik a kreatív tevékenység?
Ekkor beindultak a fogaskerekek. Olyan történetet akartam, amit én is izgalmasnak találnék szülőként. Mai nyelven, de színesen és választékosan igyekeztem értékeket átadni, mellőzve minden szájbarágást és gügyögést. Hajnalban keltem, hogy nyugalomban írhassak, de olyan is volt, hogy a babakocsit tologatva a telefonba pötyögtem a vázlatokat vagy teljes fejezeteket. Mert hiába az ötlet és az álom, ha a munkát nem teszi bele az ember.
Először kedves ismerősöket és barátokat kértem meg, hogy olvassák el a gyerekeiknek. Izgatottan vártam a visszajelzést. Igazán boldog voltam, amikor kiderült, hogy nagyon tetszik nekik! Kiadásra ekkor még nem gondoltam.
Elkészítettem viszont a Facebook oldalt, ahol elkezdtem publikálni a meseregény fejezeteit. Annyira sok megkeresést, gratulációt és érdeklődést kaptam tanároktól, sőt, gyerekpszichológustól is, hogy egyértelművé vált: ennek a történetnek a könyvespolcokon a helye!
Az első kötet meg is érkezett. Nem titok, hogy hamarosan jön a folytatás. Rengeteg ötletem van, folyamatosan írok. Amit viszont biztosan ígérhetek: minőségre törekszem, nem mennyiségre!
Szeretettel:
Tasnádi Gergő,
a karantén szülte meseíró
