Bátor és Gideon
0

III. A BÁRKA FOGLYA

– Hé, te ott! – Bátor a hang irányába fordult, de nem látott semmit. 
Már-már azt hitte, képzelődik. Vissza is indult apukájához, aki a dobozok címkéit olvasgatva még mindig azon tanakodott, hogy melyik eledelt válassza Cudarnak.

Ekkor a hang újra megszólalt, most már hangosabban.

– Igen, te! Hószínű fiú, a narancs mezben! El ne menj!

Bátor visszafordult. Szíven ütötte, hogy hószínűnek szólították, ez ugyanis eszébe juttatta azt az időszakot, amikor még nem járt fociedzésre. Akkor nem Pelusnak, hanem Fehérkének csúfolták a társai, sápadt, színtelen bőre miatt. Ezt már szinte el is felejtette. 

Zaklatottan körbekémlelt, és ezúttal meglátta a pattogó hang gazdáját.

Sötétbarna szőrű, kövér tengerimalac nézett rá kerek szemmel. Nagy pocakja meg-megremegett, ahogy izgatottan beleszimatolt a levegőbe. 
Bátort annyira megrendítette a felidézett rossz emlék, hogy el is siklott afelett, hogy éppen egy beszélő tengerimalac előtt készül elpityeredni. Szemét elborították a könnyek, de mielőtt igazán elkámpicsorodhatott volna, a malac újra megszólalt:

– Jajj, nem úgy értettem ám! – mondta barátságosan. – Ne vedd bántásnak! Csak fehér vagy, na. – Majd gyorsan hozzátette: – De nézd, én meg sánta malac vagyok! 

Azzal bucskázva közelebb mászott a kifutó széléhez. Bátor most látta, hogy szegény csak vonszolja maga után a bal hátsó lábát. Együttérzőn közelebb hajolt a tengerimalachoz.

Az állatka felágaskodott, majd jobb mellső mancsával lazán beletúrt a félhosszú, hullámos bundájába, és gyakorlott mozdulattal félrefésült néhány szőrtincset. Láthatóan jó benyomást akart kelteni, főleg a rosszul sikerült kezdés után.

Elegáns kis piperkőc, már csak egy divatos selyemsál hiányzik a nyakából – gondolta Bátor, és elmosolyodott, ahogy odaképzelte azt. Befejezve a gyors szépítkezést, a malac Bátor szemébe nézett, és kinyújtotta pracliját.

– Gideon, a tengeri – Mondta büszkén, és jól megnyomta a tengeri szót. – De te szólíts csak Gidnek!

Bátor óvatosan megfogta a felé nyújtott törékeny kis mancsot, és ő is bemutatkozott. Gideon ezt követően udvariasan meghajolt, mintegy lezárva a bemutatkozás rituáléját, majd komolyan így szólt:

– Na, most, hogy ezt a kis félreértést elsimítottuk, kérlek, hallgass meg! – Gideon ábrázata gondterheltnek tűnt. – A segítségedet kérem!

Bátor ‒ anélkül, hogy észrevette volna ‒ kihúzta magát. 

– Meg kell szöknöm innen – jelentette ki a tengerimalac. – Van egy tervem is. De egyedül nem fog menni.
– Milyen terv?! – kérdezte riadtan Bátor, hiszen tudta, hogy szöktetést csak igazi hősök mernek véghez vinni. 

Fejében villámként kezdtek cikázni a komisz kis gondolatok, miszerint ő aztán nem is bátor, és hogy gyáva, és hogy megint a földhöz ragad majd a lába, pont, mint amikor vetődni kéne a labdáért a meccsen. Arcszíne most a szokottnál is sápadtabbnak tűnt.

– Milyen terv? – ismételte meg a kérdést.
Gideon ravaszul elmosolyodott.
– Kockázatos! – felelte peckesen, és Bátorra kacsintott.